Olim Arcképcsarnok Baruch haba – Isten hozott Az, hogy valaha Izraelben fogok élni, mint álom, vágy, biztos tudat, vagyis meggyőződés már egészen régen, 2003-ban megfogalmazódott bennem, akkor, amikor először jártam itt. Nem volt még ország, aminek földjére úgy léptem volna be, mint ide. 2003-ban, a legelső alkalommal csak látogatóba, turistaként jöttem, vallástudománnyal, vallástörténettel foglalkoztam […]
Egy olé a seregben
Olim Arcképcsarnok Egy olé a seregben A telefonban úgy értettem a nevét: Makabi. Talán, mert egy magabiztos katonafiú szállt le velem a buszról, ahol először találkoztunk. 24 éves, (a katonai orvosi lap szerint 24,8.) Fotográfus. …”2014 áprilisában érkeztem Izraelbe, egy éve és négy hónapja voltam itt, amikor bevonultam. Katonának csak azt viszik el az első […]
Daniel Tomohiro az izraeli katona
Olim Arcképcsarnok Daniel Tomohiro az izraeli katona Daniel Tomohiro nem egy tipikus izraeli katona. Magyar nagyszülei túlélték a holokausztot, majd alijáztak Izraelbe, nagyapja és nagyanyja is harcolt a függetlenségi háborúban, de később Ausztráliába költözött a család. Édesanyja itt találkozott egy üzleti úton járó japán férfival, összeházasodtak és Iwatában, Japánban telepedtek le. Tomohiro most Izraelbe jött, hogy az izraeli védelmi […]
Alijázni művészet
Olim Arcképcsarnok Alijázni művészet Silló Sándor Magyarhonban szerzett harmincöt éves filmes és színházi tapasztalat után vándorolt feleségével Izraelbe. Megedzette az élet, hiszen Pesten is alulról kezdte: 16 évesen öltöztető, ügyelő asszisztens feadatokkal kezdte, hordta a kávét a rendezőknek, majd maga is elvégezte a filmművészeti egyetemet és rendezőként, dramaturgként kereste kenyerét. Lelkesen belevágott hát, és Izraelben […]
Naplótöredék II. / Amikor majd héberül álmodom…/
Olim Arcképcsarnok Naplótöredék II. / Amikor majd héberül álmodom…/ Az íróaszalom rendezése közben kerűlt a kezembe ez a napló, szerzője néhány éve vetette papírra az általa megélt alija, és az első napok, hetek, hónapok történetét. A naplóból, naplótöredékekből összeállított sorozat a szerző anonimitási igényét tiszteletbentartva, névtelenűl kerűl az olim arcképcsarnok jegyzetei közé. II. Amikor majd hébrűl […]
Naplótöredék I. / alija /
Olim Arcképcsarnok Naplótöredék I. / alija / Az íróasztalom rendezése közben kerűlt a kezembe ez a napló, szerzője néhány éve vetette papírra az általa megélt alija, és az első napok, hetek, hónapok történetét. A naplóból, naplótöredékekből összeállított sorozat a szerző anonimitási igényét tiszteletbentartva, névtelenűl kerűl az olim arcképcsarnok jegyzetei közé. I-ten hozott itthon! Miután […]
Megsárgult képek
Olim Arcképcsarnok Megsárgult képek A képet csontszínűre aszalta az idő. Valamikor albumban őrizték,- legalább is a hátán árulkodó folt erről tanúskodik. A szürke fotókarton maradványa sokat eltakar a feliratból, de azért még árulkodik. „ ….Ezt a képet az „ Empyre Ryval”- nevű angol…..”Ennyi az összefüggő a kissé hibás angolsággal jegyzett magyar nyelvű felirat, a többi csak […]
(ön)arckép vázlat
Olim Arcképcsarnok (ön)arckép vázlat Immár több mint tíz éve, hogy itt élek ezen a földön. Hatvanon túl, a hetvenhez közeledve lettem olé hadas. Napjaim peregnek, de az értetlenkedő tekintetek stabilan tartják magukat. Sokak számára értelmezhetetlen az én koromban a lépésváltás. Nem tagadom engem is flusztrál a korom. Bevallom eleinte bennem is dúlt a kétely. A […]